Fűben-fában – karbon

Írta: Somogyi Zoltán
2016. március

______________________________________________________________________________________________  

Ez az írás az Erdő nélkül? c. könyvben hasonló címmel megjelent fejezet aktualizált változata.
Hivatkozás az írásra: Somogyi, Z. 2016. Fűben-fában karbon. URL:
http://www.scientia.hu/fubenfabankarbon
Az írás pdf formátumban is letölthető; címe: http://www.scientia.hu/fubenfabankarbon/Fuben-faban_karbon.pdf

Az írás témájához szorosan kötödő, ajánlott weblapok:
2084 (egy félelmekkel vegyes elmélkedés arról, hogy milyen hatásai lehetnek az klímaváltozásnak az erdőgazdálkodásra), Somogyi, Z. 2014. http://www.scientia.hu/2084

CO2 lekötés kalkulátor©, Somogyi, Z., 2011. http://www.scientia.hu/casmofor/co2calcH.php

A témához kapcsolódó további weblapok:
A CASMOFOR modell ismertetése: http://www.scientia.hu/casmofor: (különösen l. a  http://www.scientia.hu/casmofor/analyseH.php weblapot).

A fenntarthatóság általános elmélete. Tézisek és hipotézisek a fenntarthatóságról. Somogyi, Z., 2013. http://www.scientia.hu/fenntarthatosag ______________________________________________________________________________________________

Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt… 

Szabó Lőrinc: A fákhoz, a költőkhöz

1. A funkcionális sokféleség egy új eleme

Az Erdő nélkül? c. könyvben több helyen utaltunk arra, hogy a biológiai diverzitás nemcsak az alakok, formák, struktúrák változatosságát, hanem a funkciók sokféleségét is jelentik. Az erdőben valóban sokféle folyamat zajlik. Ezek közül jónéhány a szén földi körforgalmában játszik fontos szerepet. Ezt a szerepet csak az utóbbi két-három évtizedben ismertük fel igazán.

A szén az élővilág számára kitüntetett fontosságú elem, s a fotoszintézis meghatározója a bioszférának. A szénnek a földi folyamatokban azonban más, pl. a klíma befolyásolásával kapcsolatos – később ismertetendő – szerepe is van, s ezt csak nem olyan régóta ismertük fel. Szintén viszonylag újkeletű az a felismerés, hogy ezekben a folyamatokban az erdőknek, ill. az erdőgazdálkodásnak egy egészen új szerepe lehet. Ebben a fejezetben azt elemezzük, hogy hogyan befolyásolhatjuk az erdőgazdálkodással a szén földi körforgalmát, s ezen keresztül környezetünk egyik igen fontos elemét: a földi klímát.

Az elemzés arra is lehetőséget nyújt, hogy az erdőknek az életünkben betöltött szerepét ne csak hazai, hanem globális perspektívában is bemutassuk. Ehhez nagy segítséget jelent az, hogy a szénkörforgalom különböző folyamatait számszerűsíteni lehet, és a számok használatával jobban érzékelhetők bizonyos arányok és értékek. Az erdőknek a szénkörforgalomban betöltött szerepe ezért bizonyos értelemben indikátorként is felhasználható az erdők értékének elemzésekor.

  

2. Nem az oxigén – a szén-dioxid!

Közkeletű szakmai hiedelem szerint az erdők egyik legfontosabb szerepe a létünkhöz oly nélkülözhetetlen oxigén termelése. Gyakran találkozni olyan véleményekkel, hogy "az erdők a Föld tüdeje", vagy “a zöld fák rengetege termeli az életet adó oxigént”. Könnyen belátható, hogy ez a hiedelem alapvetően téves. Az erdő növényei termelnek ugyan oxigént, de ennek nagy részét saját maguk azonnal felhasználják, a maradék nagy részét pedig az erdőben állandóan zajló, a korábban képződött, és elhalt szerves anyag lebontását előidéző folyamatok kötik le. Az azonnal fel nem használt mennyiség igen csekély a levegő oxigén tartalmához képest (ezt később – l. 10. ábra – részletesen bemutatjuk). Hasonlóképpen, az emberek légzése, ill.  az emberi tevékenység oxigén fogyasztó folyamatai (pl. fűtés, közlekedés, az ipari termelés stb.) akármilyen sok oxigént is emésztenek fel, csak a töredékét fogyasztják el annak, ami a levegőben van.

A levegőben ugyanis irdatlan mennyiségű oxigén van. A levegő jelenlegi magas oxigén tartalma valóban a növényi fotoszintézis eredményeként alakult ki, azonban ehhez több milliárd évre volt szükség. Ezalatt a hosszú idő alatt a levegő oxigén tartalma kb. 21%-ra (210 ezer ppm) növekedett. Ez a nagy mennyiség csökken ugyan valamennyit az említett emberi tevékenységek hatására, de ez a csökkenés (évente kb. 4 ppm; Cannell, 1995) a méréshatár közelében van. Az oxigén-óceánból kimert  néhány vedernyi hiánynak – legalábbis eddigi ismereteink szerint – nincs is különösebb hatása életünkre vagy környezetünkre.

Adott hely oxigénellátásában az erdőknél sokkal fontosabb szerepet játszik a szél, amely folyamatosan keveri a levegőt, és eljuttatja az oxigént olyan helyekre is (pl. nagyvárosok központja, hőerőművek stb.), ahol helyileg, ill. időszakosan az oxigén fogyasztó égési és egyéb folyamatok máshogyan valóban jelentősen csökkentenék a levegő helyi oxigéntartalmát, és ahol ezért az ember, ill. az állatok emiatt akár el is pusztulhatnának. Az  erdők, ill. a fák ezeken a helyeken legfeljebb időszakos és részleges oxigénforrásoknak tekinthetők; összességében pedig a szerepük igen csekély.

Nemigen emlegetik ugyanakkor – legalábbis az erdészeti szaksajtóban -, hogy a levegőben az oxigén mellett sok olyan egyéb gáz van, amelyekkel kapcsolatban az erdők számunkra ténylegesen kedvező, jelentős szolgáltatásokat nyújtanak. A legkülönbözőbb természetes, ill. az emberi tevékenység következtében felszabaduló gáz közül az ún. üvegházhatást okozó gázokra, közülük is elsősorban a szén-dioxidra érdemes leginkább odafigyelni. (Bár az erdők szerepe a többi, említett gáz körforgalmában sem elhanyagolható, ezekre itt csak esetenként fogunk röviden kitérni.) Ezen gázok természetes körforgalmát az emberi tevékenység jelentősen megbolygatta. Ez a zavarás olyan mértékű, hogy az többek között a földi klíma megváltozását eredményezi, ami viszont az emberiségnek egyre növekvő, komoly problémát fog okozni a nem is távoli jövőben. E probléma nagyságrendjét felismerve már a 2000. évi davosi Világgazdasági Fórum állam- és kormányfői a klímaváltozást az emberiség legnagyobb kihívásának nevezték az új évszázad elején.

Az utóbbi évek vizsgálati eredményeinek a birtokában nyilvánvaló, hogy az erdők a légköri széndioxid-tartalom szabályozásában fontos tényezők. A szén-dioxid földi körforgásának ugyanis fontos, nagy mennyiségű szén mozgásában szerepet játszó állomásai az erdők. Ezért a klímaváltozásból eredő problémák megoldásában az erdőknek és az erdőgazdálkodásnak is jelentős szerep juthat.

Az alábbiakban legelőször azt vizsgáljuk meg, hogy mekkora és milyen jellegű a klímaváltozás, és mi okozza azt. Ezután azt foglaljuk össze, hogy az erdők hogyan vesznek részt a földi szénkörforgalomban, s hogy milyen következményei vannak, ill. lehetnek az erdőirtásnak és az erdők degradációjának a földi szénkörforgalomra és ezen keresztül a klímára nézve. Végül azt elemezzük, hogy mit lehetne tenni erdőgazdálkodási módszerekkel annak érdekében, hogy a levegő szén-dioxid tartalmának további növekedését, s így a klímaváltozás kellemetlen hatásait elkerüljük.

 

3. A klímaváltozás és hatásai

A klímaváltozás jelenségének megértéséhez érdemes a földtörténeti közelmúlt eseményeit áttekinteni. A földi átlaghőmérséklet az utóbbi 10 ezer évben kisebb ingadozásokkal kb. azonos értékeket mutatott (1. ábra). Az ingadozások a mai átlaghoz képest maximum 0,7 fokkal hidegebb, ill. 1,3 fokkal melegebb sávon belül maradtak. Az utóbbi néhány száz évben sem volt teljesen egyenletes a hőmérséklet, de trendszerű változást nem mutatott. Igazoltnak tűnik ugyanakkor, hogy a földi légkör középhőmérséklete az elmúlt száz évben mintegy 0.6 °C-kal nőtt (2. ábra; más becslések szerint 1860 óta 0,7-1,5 fokkal). A kérdéssel foglalkozó nemzetközi tudományos testület, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change, magyarul: Éghajlatváltozási Kormányközi Panel) szerint az előttünk álló évszázadban a legújabb becslések szerint már akár további 2-9 °C-kal is növekedhet a hőmérséklet. A kérdéssel foglalkozó kutatók egy jelentős része a meteorológiai adatok és éghajlati modellek vizsgálata alapján ma már azt állítja, hogy “klímaváltozásnak” vagyunk tanúi, és hogy e változásban az emberi tevékenység is határozottan érzékelhető szerepet játszik: nem valószínű, hogy kizárólag természetes jelenségről volna szó.

 1. ábra. A hőmérséklet eltérése a jelenlegitől a legutolsó 10 ezer évben. (Cannell, 1995 után újrarajzolva.)

  


2. ábra. A Föld átlaghőmérsékletének alakulása az utóbbi évezredben három klímamodell, ill. tényleges mérések alapján. Az eltérés-értékek az 1961-1990-es évek átlagához viszonyított simított különbségek.

 

A Föld hőmérséklete és más klímajellemzői természetesen nagy térbeli változatosságot mutatnak minden időpillanatban, s ehhez hasonlóan a klíma megváltozása is nagyon különböző lehet a Föld különböző pontjain. Minél inkább közelítünk a sarkokhoz, annál nagyobb változásokkal kell számolni. A melegedés az egész Földre csak átlagban érvényes, egyes helyeken lehülés is bekövetkezhet. A változások egyes térségekben a csapadék- és szélintenzitás növekedésével, más térségekben azok csökkenésével járhatnak. Feltehetően növekszik a szélsőséges időjárási körülmények (szélviharok, özönvízszerű esőzések, extrém szárazságok stb.) gyakorisága. Bizonyítottnak vehető, hogy megváltoznak a nappalok és éjszakák hőmérsékletviszonyai (IPCC, 2013).

Még nem világos, hogy térségünkre nézve milyen, a klímaváltozásnak tulajdonítható változások történtek eddig, ill. milyenek várhatók; mindazonáltal tanulságos az, hogy hazánkban először növekvő, majd csökkenő, végül újból növekvő tendenciát mutat a hőmérséklet azóta, hogy elkezdték hazánkban a rendszeres meteorológiai észleléseket (3. ábra).

 

 

3. ábra. Az éves átlaghőmérséklet alakulása Magyarországon a rendszeres meteorológiai mérések megkezdése óta. (Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján.)

 

A klímaváltozás hatásai is sokfélék. A vegetációs időszak máris megfigyelhető meghosszabbodása az északi, ill. mérsékelt övi országok számára javíthatja a mezőgazdasági termelés lehetőségeit, más, már most is túl meleg éghajlatú helyeken viszont ronthatja. Egyes alacsonyan fekvő térségeket eláraszthat a tengervíz, ha a felmelegedés következtében megolvadt sarki jég miatt megemelkedik a tenger vízszintje. (A vízszint emelkedésére már bizonyítékok is vannak: az elmúlt évszázadban 10-25 cm-es volt az emelkedés (Vaugham – Doake, 1996). A következő évszázadban további jelentős emelkedés várható (IPCC, 2013), többek között a Grönlandi Jégmező és más jégmezők megolvadása miatt.

Mindezek sok helyen kedvezőtlen hatásúak lehetnek az emberi népesség élet- és munkakörülményeire nézve is. A becsült hatásokat megpróbálták pénzben is kifejezni, és igen nagy számokat kaptak. Nem csoda, hogy a világ figyelme is a klímaváltozás felé fordult.

 

4. Mi okozza a klímaváltozást?

Egyes vizsgálatok szerint klímaváltozást önmagában az is okozhatna, ha az erdők nagy területen történő kiirtása megváltoztatná a vízkörforgalmat. Általános légköri modellezéssel ugyanis kimutatták pl., hogy ha a mély gyökerű trópusi fák helyét sekély gyökérzetű legelők foglalnák el, akkor csökkenne az evapotranspiráció (vagyis az evaporáció - párolgás - és a transpiráció - a víznek a növényi fotoszintézis során történő elpárologtatása - együtt), ami egy (még) melegebb, és szárazabb klímához vezetne (Shukla et al. 1990).

A klímaváltozás létrejöttéért mindazonáltal elsősorban az ún. üvegházhatású gázokat teszik felelőssé. Ismeretes, hogy ezek a gázok – a szén-dioxid, a vízgőz és a levegőben található több más gáz – akadályozzák azt, hogy az eredetileg a Napból származó, majd a Föld felszínéről infravörös hősugarak formájában visszaverődő sugárzás elhagyja a Földet. Ezek a gázok elnyelik a hősugárzást, ami felmelegíti a levegőt. A természetes üvegházhatás a Föld élővilága számára előnyös, hisz anélkül mintegy 33 fokkal lenne alacsonyab a Föld átlaghőmérséklete. Ugyanakkor – a fentiekből következően – az sem jó, ha túl sok üvegház-hatású gáz van a levegőben, hiszen akkor azok túl sok hősugárzást nyelnek el. E gázok feldúsulása a levegőben végső soron tehát a klíma megváltozásához vezethet.

Az üvegházhatású gázok közül – a vízgőzt figyelmen kívül hagyva – a szén-dioxid van a legnagyobb koncentrációban jelen a levegőben. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok gáz a szén-dioxidnál sokkal hatékonyabb az üvegházhatás kialakításában. E két tényező összhatásából adódik az, hogy a globális felmelegedésért elsősorban, mintegy 60 %-ban a szén-dioxid tehető felelőssé (1. táblázat). A szén-dioxid jelentőségét bizonyítják azok a becslések is, amelyek szerint a légkör szén-dioxid koncentrációja és hőméréséklete meglehetősen hasonló irányú és mértékű változásokat mutatott az utóbbi 120 ezer évben (4. ábra).

 

1. táblázat. A fontosabb üvegháztatású gázok légköri koncentrációja, relatív üvegházhatás-hatékonysága és a globális felmelegedésben betöltött relatív fontossága. A táblázatban közölt számok többnyire becsült értékek, és átlagszámok (IPCC, 2013; ill. szakértői becslés).

 

Jellemző

CO2

CH4

N2O

CFC-11,12

Koncentráció az ipari forradalmat megelőző időszakban (ppm = parts per million)

280

0.72

0.285

-

jelenlegi koncentráció (ppm)

400

1.83

0.325

0.710

relatív üvegházhatás hatékonyság

20 év távlatában

1

56-110

290

5000-8000

100 év távlatában

1

19-43

320

3900-8300

becsült hozzájárulás a globális felmelegedéshez (%)

70

15

10

5

  

 

 

4. ábra. A levegő hőmérsékletének és széndioxid-koncentrációjának eltérése (az 1900-1960-az évek átlagához képest) az utolsó 400,000 évben (forrás: http://cdiac.esd.ornl.gov), ill. az évi átlaghőmérséklet ingadozásának sávja Magyarországon az elmúlt évszázadban (az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján). A hosszú távú historikus adatokat az Antarktisz jégtakarójába fúrt 2083 m hosszú jégfurat elemzése során kapták. A hőmérsékletet az O18 és az O16 izótópok arányából becsülték, a CO2-koncentrációt pedig a jégbe bezárt légbuborékok kémiai elemzése során mérték.)

Fontos megemlíteni, hogy a földi légkörben és az azzal kapcsolatos más szférákban (óceánok, bioszféra, talaj) lezajló fizikai és kémiai folyamatok természete, a folyamatok (anyag- és energiacserék) mértéke, valamint térben és időben jelentős változásai nehezen mérhetők, és még nincsenek teljes mértékben tisztázva. Emiatt aztán a velük kapcsolatos tudományos, ill. más megállapítások és következtetések egy-egy konkrét számadat kapcsán meglehetősen bizonytalanok. Ugyanakkor bizonyossággal állítható, hogy a klímaváltozás és a szén-dioxid szerepe stb. minden jel szerint tény és ezért elemzésekre, ill. cselekvésre kell, hogy ösztönözzön. Ehhez viszont először azt kell megértenünk, hogy mi, hogyan és miért vezetett a mai viszonyok kialakulásához.

  

5. A széndioxid-emisszió története és okai

A levegő szén-dioxid koncentrációja az utóbbi néhány ezer évben igencsak komoly, gyorsuló változás mutat (5. ábra). (Még ennél is nagyobb mértékben emelkedett a metán koncentrációja az utóbbi másfél évszázadban: az 1850-re valószínűsített 700 ppbv-ről mára 1700 ppbv-re. Igaz ugyanakkor az is, hogy a metánkoncentráció növekedése az utóbbi időben – ismeretlen okok miatt – lelassult.) Egyértelműnek látszik, hogy a koncentráció-növekedésnek az utóbbi másfél évszázadban megfigyelt felgyorsulása az ember tevékenységével van összefüggésben: 1750 óta 555 milliárd t szén került a levegőbe különböző emberi tevékenységek következtében. (Összehasonlításképpen: ez kb. akkora mennyiség, mint ami a szárazföldi növényzetben jelenleg tárolt szén mennyisége; IPCC, 2013). Ez egy olyan hatalmas mennyiségű sajátos adósság a légkörrel szemben, amit egyhamar nem fogunk tudni törleszteni.

  

5. ábra. A széndioxid-koncentráció alakulása az elmúlt 8 ezer évben. Amíg az  isz. sz. 1500-t megelőző mintegy 7500 év alatt 20 ppm-nyit fokozatosan, lassan emelkedett a koncentráció, addig ugyanennyi koncentráció-növekedéshez ezután már csak kb. 600 évre volt szükség. 1850 óta viszont 90 ppmv volt az emelkedés mértéke, s ebből 55 ppmv az elmúlt mintegy négy évtizedre esik.  (IPCC, 2007).

 

A levegőbe kibocsátott szén egy részét az óceán, másik részét a szárazföldi bioszféra vette fel, de egy része a levegőben maradt. Az ipari forradalom kezdete óta ennek következtében a légköri CO2- koncentráció mintegy harmadával emelkedett. A közelmúlt mérései (6. ábra) egyértelművé teszik, hogy ez a koncentráció-növekedés nemhogy lelassult, inkább még fokozódik is. Ez a növekedés kb. tízszer intenzívebb a legutóbbi természetes növekedési ütemnél, ami az utolsó jégkorszakban fordult elő (IPCC, 2013).

 

 

 

6. ábra. A levegő széndioxid-koncentrációjának emelkedése az elmúlt fál évszázadban (a NOAA Earth System Research Laboratory adatai, http://www.esrl.noaa.gov/gmd/ccgg/trends/full.html). Az emelkedő trend mellett megfigyelhető éves ingadozás (kb. 7 ppmv évente) azzal magyarázható, hogy a növények a vegetációs időn belül megkötik a szén-dioxidot, a vegetációs szünetben – ami nagyobbrészt egybeesik a fűtési szezonnal – ez a tevékenység szünetel, az óceánok viszont csak lassabban nyelik el, ill. szabadítják fel a szén-dioxidot.

 

A kibocsátás forrásait tekintve megállapítható (7. ábra), hogy a különböző földhasználatokból (erdőirtás, vándorló földművelés, tervszerű mező- és erdőgazdálkodás stb.), valamint a földhasználati formák közötti váltásokból (pl. erdőterület átalakítása mezőgazdasági célokra vagy fordítva) eredő emisszió a mai fejlett világban kb. 1900-ig megelőzték az ipari tevékenységet a szén-dioxid kibocsátás tekintetében.

Az erdőirtások jelentősége ma sem lebecsülendő, legalábbis a földhasználattal összefüggő szénkibocsátás mintegy négyötöde erdőterületekről származik. A maradék egyötöd jelentős része olyan mezőgazdasági területről kerül a levegőbe, amelyről már korábban kiirtották az erdőt (Cannell et al. 1999). Az erdőirtás többnyire égetéssel történt, ill. történik, az égetés után az erdőtalaj humusztartalma is gyors ütemben oxidálódik, s a hosszú idő alatt elnyelt és a talajban raktározott szén így rövid idő alatt és nagy mennyiségben kerül a légkörbe. (Az égetés következtében jut a levegőbe az éves metánkibocsátás egytizede, továbbá a szintén üvegházhatású szénmonoxid-emisszió kb. fele.)

 

 

7. ábra. A széndioxid-kibocsátás alakulása 1820 óta (Global Carbon Project, 2014).

 

Az összes kibocsátás legnagyobb részéért azonban az ipar a felelős. A kibocsátás két fő forrása a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, valamint a cementprodukció. Az ipar (beleértve a közlekedést) szénkibocsátása valamikor a bányászat fellendülésével, ill. a gőzgépek feltalálásával kezdett egyre jelentősebbé válni. Ma a közlekedéssel, a cementgyártással és más emberi tevékenységekkel együtt a legfontosabb szénkibocsátó.  Jellemző, hogy az emisszió az északi félteke mérsékelt égövében – az USA, Európa, Kína, valamint Japán is ide esik – sokszorosa a Föld más térségeiben mérhetőnek.

Úgy tűnik, hogy a fosszilis energiahordozók (a szerves vegyipar számára: szerves kémiai alapanyagok) gyors ütemű felhasználása, továbbá a szárazföldi biomok eltüntetése és átalakítása a Föld egészét érintő egyik legsúlyosabb környezetszennyezését eredményezi. Ahhoz, hogy megítéljük, mekkora ez a környezetszennyezés, és hogy milyen lehetőségekkel rendelkezünk a csökkentéséhez, ismernünk kell a szén földi körforgalmát, s benne az erdők szerepét.

 

 

6. Az erdők szerepe a szén földi körforgalmában

 Tudjuk, hogy a földi légkör jelenlegi összetétele döntő mértékben biológiai folyamatok eredménye, a földi élővilág fejlődésének következménye. A Föld keletkezése után sokáig szén-dioxidban, vízgőzben és metánban gazdag légkörből a fotoszintetizáló növényzet folyamatosan megkötötte a szén-dioxidot, és ugyanakkor felszabadította az oxigént. Ennek egyik legújabb bizonyítéka a levegő oxigéntartalmának 300 millió évvel ezelőtti hirtelen megemelkedése – és ezzel egyidejűleg a szén-dioxid koncentráció jelentős csökkenése –, amit nagy valószínűséggel a fák és más edényes szárazföldi növények megjelenése és elterjedése okozhatott (Berner, 2000). Ma emberi behatásra ennek az ellenkezője történik. Az emisszió mai üteme mellett csupán 75 év – egy ember átlagos élettartama – kellene az összes szárazföldi föld feletti biomassza elégetéséhez. A megbontott egyensúlyi helyzetben lévő szénkörforgalomban azonban az erdők egyelőre továbbra is jelentős szerepet játszanak (8. ábra).

 

 

 

8. ábra. A szén földi körforgalmának főbb tárolói és folyamatai (Global Carbon Budget,2014, valamint IPCC 2013 alapján). Az ábrán bemutatott valamennyi érték átlagérték; a nyilak melletti ± értékek a becslési hibasávokat mutatják (ahol arra van becslés). Ugyancsak bonyolítja a helyzetet az, hogy az egyes széntárolók – bioszféra, óceánok, levegő stb. – széntartalma a klímához hasonlóan nagy természetes ingadozásokat mutatnak.

 

A mérések és becslések szerint a szárazföldi biomassza széntartalmának csaknem háromnegyede van erdőkben lekötve (2. táblázat). Ez a szénmennyiség valamivel kevesebb, mint a levegőben lévő összes szén fele. Hatalmas mennyiséget, a szárazföldi biomassza széntartalmának mintegy a négyszeresét, a levegőben lévő szénnek pedig majdnem a háromszorosát  tárolja a talaj, különböző lebomlottsági fokú elhalt szervesanyag formájában. E három nagy széntároló közötti áramlást a biológiai folyamatok kontrollálják. Érdekes ugyanakkor, hogy a tengeri élőlények biomasszája az erdőkének kevesebb mint 1%-a. Ezért habár az igaz, hogy méretükhöz képest sok szenet kötnek le, ill. sokat bocsátanak ki, nettó szénelnyelőként nem vehetők számításba.)

  

2. táblázat. A szárazföldi biomok szénkészleteinek arányai a növényzetben és a talaj felső 1 m-es rétegében (WBGU, 1998 alapján).

 

 A legnagyobb éven belüli szénforgalom a légkör és a szárazföldi élővilág között zajlik (9. ábra). Ez önmagában azonban nem jelenti azt, hogy azok az erdők, amelyeknek területe állandó, feltétlenül jelentős szénnyelőként, ill. oxigén-felszabadítóként szerepelnek. Ha így volna, igen nagy ütemben növekedne a levegő oxigéntartalma, de a megfigyelések ellentmondanak ennek a feltevésnek. Ahogyan azt már említettük ugyanis, az erdőben nemcsak fotoszintézis, hanem oxigént fogyasztó, és szén-dioxidot felszabadító légzési folyamatok is zajlanak. A kettő egyenlege csak nagyon hosszú idő alatt növeli kis mértékben a levegő oxigéntartalmát: a természetes erdők – eltekintve a katasztrófaszerű globális események hatásaitól – majdnem ún. szénegyensúlyban vannak. Nem vitás, hogy földi léptékben és geológiai időtávlatokban az erdők szénelnyelők voltak; ebből az elnyelésből adódik ugyanis az a szénmennyiség, ami – a jelenlegi biomasszán kívül – a talajban, továbbá a geológiai folyamatok által eltemetett, fosszilizálódott szervesanyagban halmozódott fel. Természetes körülmények között a szárazföldi ökoszisztémák tehát lassú szénelnyelők.

 

9. ábra. Az erdők szén-körforgalma. A többlépcsős folyamat első eleme a fotoszintézis: a szén-dioxid megkötése, a megkötött szén mennyisége (bruttó elsődleges produktum, BEP) pedig jelenleg mintegy 120 milliárd t évente. Ebből maguk a növények a légzésük (ún. autotrifikus légzés, AL) során szintén évente kb. 60 milliárd t-t szinte azonnal visszajuttatnak a levegőbe. A megmaradó 60 milliárd t-ból (amit nettó elsődleges produktumnak, NEP nevezünk) kb. 50 milliárd t az állatok légzése és az elhalt szervesanyagok bomlása (ún. heterotróf légzés, HL) révén hosszabb-rövidebb idő után szintén a levegőbe kerül. A maradék mintegy 10 milliárd t-ból (nettó ökoszisztéma produktum, NÖP) további folyamatok (bolygatások, B: tüzek, erdőirtás) révén mintegy 9.3 milliárd t kerül vissza a levegőbe. A fennmaradó évi mintegy 0.7 milliárd t szén növeli a szárazföldi biomassza mennyiségét (Elnyelés). Ez az utóbbi szám bizonytalan, csak nagyságrendileg helyes érték (Bolin et al. 2000).

 

A mai erdők azonban az utóbbi időben az erdőkben és környezetükben lezajló, emberi behatásra történő jelentős változások következtében eltávolodtak ettől a szénegyensúlytól. Ennek csak az egyik oka az erdőterület folyamatos és nagy léptékű változása. Az erdők szerkezete és működése is jelentős változásokon megy keresztül. Ennek egyik jele, hogy Európa erdeiben – de feltehetően más kontinensek erdeiben is – az utóbbi néhány évtizedben mintha jelentősen, mintegy 54%-kal (!) megnőtt volna a fák növekedésének a sebessége, az erdők fatermőképessége (Spiecker et al. 1996; Somogyi, 1998a-c, Somogyi, 2008). Ezt közvetlen mérések is alátámasztják, ugyanakkor Európában az elmúlt 50 év alatt jelentősen nőtt az erdők kimutatott fakészlete (Kuusela, 1994; Somogyi-Zamolodcsikov, 2007; Forest Europe, 2015). Ez azonban csak egy formája annak, hogy a megváltozott szén-dioxid és klíma milyen hatással van az erdőkre.

 

7. Trágyázás szén-dioxiddal

Még nem tisztázott kérdés, hogy az említett jelentős fakészlet-gyarapodásnak, ill. a fanövekedés felgyorsulásának mi a magyarázata. Ugyanakkor bizonyos kísérletek azt mutatják, hogy az erdők a légkör megnövekedett szén-dioxid koncentrációja mellett nagyobb hatékonysággal fotoszintetizálnak, s ezért nagyobb a fák nettó elsődleges produktivitása. A szén-dioxid úgy hat a növényekre, mint a mezőgazdasági kultúrákban használt trágyák, ezért azt “szén-dioxid trágyázási effektusnak” is nevezik. Hozzá kell azonban tenni, hogy lehet, hogy a növények hozzászokhatnak a megnövekedett légköri szén-dioxid koncentrációhoz, és a trágyázási effektus hatása megszűnik. A szén-dioxid trágyázás hatását hosszú távon az is csökkentheti, ill. meg is szüntetheti, hogy a növekedést sok helyen a rendelkezésre álló tápanyagok (nitrogén, foszfor stb.) limitálják. Mindenesetre a szén-dioxid trágyázási jelenség olyan bonyolult, hogy sok tekintetben még bizonytalanok a kutatók.

A klímaváltozás közvetlenül érintheti a fotoszintézist és a légzést is. A megnövekedett felhőmennyiség csökkentheti, a meghosszabbodott vegetációs időszak ugyanakkor növelheti a fotoszintézis hatékonyságát. A légzési folyamatok intenzitása arányosan nő a léghőmérséklettel, vagyis a globális felmelegedés e tekintetben a levegő széndioxid-tartalmának további növekedését jelenti. A talajban lévő szerves anyag lebomlási sebessége szintén nő a melegedő klímával, de hosszú távon visszaáll az eredeti intenzitásra. Addig azonban kialakulhat egy olyan helyzet, amikor is a légzési-lebontási folyamatok jóval nagyobb mértékben nőnek, mint a fotoszintézis, s ezek eredőjeként az erdők (akár már 2050 előtt) aktív szénkibocsátókká válnak. Ez a kibocsátás jóval meghaladhatja a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó kibocsátást, tehát nem kis jelentőségű jelenségről van szó. (A hazai erdőkre nézve is van már becslés, melynek eredményei jelenleg közlés alatt állnak: Somogyi, 2016a.)

Emellett a melegedés az Amazonas-medencében is szárazodást okozhat, és nagy területű esőerdők száradhatnak ki. A melegedés a Földnek ezen a részén 2100-ig elérheti a 6 fokot is, ami sivataggá tenné a terület jelentős részét: nagyobb erdőterületek tűnhetnek így el, mint a fakitermelések révén.

A klímaváltozásnak azonban számos közvetett hatása is lehet. Ilyen pl. az, hogy megnövekedhet a természetes bolygatások (Somogyi, 1998d) gyakorisága, nagyobb széldöntések, erdőtüzek keletkezhetnek, ami csökkentheti a bioszféra, és tovább növelheti a levegő széndioxid-tartalmát. Az összes közvetlen és közvetett hatást figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a klímaváltozás az emberiség jövőjét meg fogja nehezíteni, ezért érdekünkben áll, hogy megállítsuk az üvegházhatású gázok felhalmozódását a levegőben.

 

8. Kibocsátás-csökkentés és szénlekötés

Annak a szükségességét, hogy stabilizáljuk valamennyire a légkör összetételét, s ezzel elkerüljük a klíma számunkra kedvezőtlen megváltozását, már több, mint három évtizeddel ezelőtt felismerték. A klímaváltozást természetesen elsősorban az emberi tevékenység környezetszennyező jellegének a csökkentésével kellene elkerülni. Ez azonban a gazdasági növekedés, az emberiség lélekszámának és az életszínvonalnak az emelkedése miatt – amiről eleddig egyetlen ország sem volt hajlandó lemondani – csak akkor volna elképzelhető, ha forradalmian új tudományos eredményeknek köszönhetően teljesen új működési elvek szerint működő energiatermelő rendszereket és új, szén-dioxidot nem emittáló termelő technológiákat tudnánk bevezetni. Erre vannak ugyan reményeink (számos világcég végez ilyen jellegű technológia-fejlesztéseket), mégis, ma még azt kell célul kitűzni, hogy minden lehetséges jelenlegi eszközzel próbáljuk vagy csökkenteni az alkalmazott termelési folyamatok széndioxid-kibocsátását, vagy növelni a szén elnyelését.

Az erdők földi szénkörforgalomban betöltött szerepének ismeretében felmerül a kérdés, hogy nem lehet-e az erdőgazdálkodás megfelelő irányú fejlesztésével hatást gyakorolni a szénkörforgalomra? Arra, hogy milyen konkrét módszerekkel érhető el siker, s hogy e módszerekkel mekkora hatást lehet elérni, csak alaposabb számítások után lehet megfelelő választ adni.

Ezek a számítások és a megvalósítható programok keresése nemzetközi és hazai szinten egyaránt már évek óta megkezdődtek. Közel négy évtizede tett közzé állásfoglalást a Meteorológiai Világszervezet a globális éghajlatváltozás kockázatáról és e kockázat elemzésének szükségességéről. 1980-ban Éghajlati Világprogram indult, majd 1988-ban létrehozták az IPCC-t (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) az addig összegyűlt adatok és vizsgálati eredmények szintézisének elvégzésére. A folyamat egyik kiemelkedő jelentőségű állomása volt az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján, Rioban 1992-ben elfogadott Éghajlatváltozási Keretegyezmény (http://unfccc.int). Az egyezménnyel próbálták elérni azt, hogy a klímaváltozás mértéke ne legyen katasztrofális. Az egyezmény része az is – de természetesen ez egyébként is fontos -, hogy viszonylag rendszeresen megbecsüljük az említett gázoknak a légkörbe kibocsátott mennyiségét. Ugyanígy lényeges annak megbecslése, hogy milyen módszerekkel és milyen mértékben érhető el a széndioxid-koncentráció csökkenése.

További lényeges előrelépés történt 1997-ben Kyotoban, ahol az államok egy jelentős része (az ún. Kyotoi Jegyzőkönyvben) azt vállalta, hogy 2008-2012 között az éves nettó szénkibocsátást az 1990-es szint alatt átlagosan legalább 5.2%-ban maximálja. (Azért öt évet átölelő időszakot választottak egy konkrét év helyett, mert így lényegesen csökkenthetők, ill. kizárhatók a kibocsátások, ill. elnyelések véletlenszerű, vagy ciklikus változásai, ingadozásai.) Még akkor is jelentős lépésnek mondható ez a vállalás, ha már a korabeli becslések szerint is legalább 60%-os kibocsátás-csökkenésre lett volna szükség az éghajlat stabilizálásához. Azért is volt valójában hatástalan, mégis jelentős a Kyotói Jegyzőköny, mert kvantitatív, és jogilag kötelező érvényű volt. Magyarország 6%-os csökkenést vállalt az 1985-87-es bázisévek átlagához viszonyítva. Ezt a vállalást – elsősorban a gazdaságnak a rendszerváltás utáni jelentős visszaesése, és a lassan beinduló növekedése miatt – az ország könnyen tudta teljesíteni; ezzel szemben sok fejlett ipari országnak ez nem sikerült, ill. az ilyen országok egy része (pl. USA) nem is ratifikálta a Jegyzőkönyvet.

Arra, hogy a döntéshozók valóban problémaként kezeljék a klímaváltozást, és hogy valódi együttműködés alakuljon ki, további reményt jelent a 2015. decemberében Párizsban elfogadott Egyezményt, amely az eddiginél jóval több országot saját belátása szerinti vállalásokra késztetett. Az azonban, hogy e vállalások megvalósítása, és a még szükséges további kibocsátáscsökkentés vállalása meg fog-e valósulni, a jövő nagy kérdései közé tartozik.

A lehetséges módszerek egyike az erdőgazdálkodás (ill. általában a földhasználat) megfelelő alakítása. Ez jelentős mértékben, vagy akár teljesen hozzájárulhat a válalt kötelezettségek teljesítéséhez. Nem csoda, ha Kyotóban az érdeklődés középpontjába kerültek az erdők. A Kyotói Jegyzőkönyv az egyes országok számára a nettó kibocsátás korlátozását írja elő. A nettó kibocsátás értelemszerűen a bruttó kibocsátás és a szénlekötés különbsége, ami akkor is csökkenhet, ha a szénlekötés nagyobb, mint a (bruttó) kibocsátás. A szénlekötés éppen az a terület, ahol az erdőgazdálkodás elvben komoly szerephez juthat. Fontos azonban kiemelni, hogy hosszú távon veszélyes lehet csak a szénnyelőkre építeni. Ezek kapacitása ugyanis véges, és kimerülésük a magas kibocsátás miatt a levegő szén-dioxid tartalmának ugrásszerű emelkedéséhez vezethet. A nyelőknek abban lehet nagy szerepe, hogy néhány évtizednyi időt adnak az emberiségnek ahhoz, hogy a szén-dioxid emissziójával járó tevékenységeket (energiatermelés, cementgyártás stb.) felváltsa másokkal.

Korábbi becslések szerint új erdők telepítésével 2050-ig a jósolt szénkibocsátásnak csak 12-15%-a lett volna leköthető  (Cannell, 1995). A Kyotoi Protokoll céljaihoz képest viszont igen nagyok az elvi lehetőségek (1. jegyzet).

1. jegyzet. Egy 5 éves, a Kyotoi Jegyzőkönyv első ún. vállalási időszakáéhoz (2008-2012) hasonló hosszúságú időszak alatt elvben globálisan megvalósítható éves nettó szénlekötési lehetőségek az erdőgazdálkodásban

 

A becslések globális méretekben igen bizonytalanok, modellfüggők, csak nagyságrendileg értelmezhetők. Az erdőtelepítések, visszaerdősítések, erdőfelújítások és erdőirtások eredőjeként - a jelenlegi trendek fennmaradása esetén - mintegy 100 millió t szén évenkénti lekötésével lehet számolni. Dupla sebességű erdősítés és fele sebességű erdőirtás esetén 230 millió t az éves lehetőség. Egyéb tevékenységekből (pl. erdők megvédése a letermeléstől) akár  többszáz millió t lehet az éves lekötés, de ennek mértékét ennél pontosabban nem lehet megbecsülni. A fatermékek megfelelő kezeléséből szintén kb. 210 millió t szén lekötése biztosítható évente. Ezeket összehasonlítva a vállalt kötelezettségekkel (200 millió t szén/év “az 1990-es szinthez képest", ill. 750 millió t szén/év a “minden változatlanul megy tovább” szcenáriók esetén) látható, hogy akár egyedül az erdőgazdálkodási tevékenységekkel is teljesíthetők lettek volna a vállalások. Mára már azonban sokkal nagyobb sebességű kibocsátás-csökkentésre volna szükség. Nyilvánvaló, hogy minden gazdasági szektorban aktívan kell csökkenteni a kibocsátást, és nem szabad egyetlen szektorra bízni a kibocsátások ellensúlyozását. Ez már csak azért is indokolt, mert az erdőkben lekötött szén bizonyos körülmények között igen nagy mennyiségben újból a levegőbe kerülhet, aminek valóban komoly kockázatai vannak (Somogyi, 2016a).

  

Azért csak elvben megfogalmazható lehetőségekről van szó, mert a szénlekötéssel, ill. szénemisszió-akadályozással kapcsolatos erdőgazdálkodási programok hatását a szénkörforgalomra nehéz pontosan megmérni, nehéz hosszú távra biztosítani, és az erdők megőrzéséhez, kezeléséhez, felújításához és telepítéséhez nagyon sok és sokféle érdekcsoport érdekei kapcsolódnak, amelyek egymással konfliktusba kerülhetnek, veszélyeztetve vagy megakadályozva ezzel a programok sikerét. Ezzel együtt a szén körforgalmára gyakorlandó hatás tekintetében az erdőgazdálkodásnak sokkal nagyobb lehetőségei vannak, mint sok más gazdasági ágazatnak, pl. a mezőgazdaságnak. Ennek okai közül megemlíthető a hosszú termesztési ciklus, a fotoszintetizálás intenzitása, a fatermékek hosszú élettartama, a termesztés biztonsága, az, hogy a szén nemcsak a fákban, de a talajban is raktározódik és ott a lebomlás lassan történik, a fatermesztés gazdaságos lehet gyengébb talaviszonyok mellett is, végezetül pedig, hogy az erdőknek sok egyéb, a szénlekötéssel párhuzamosan jelentkező haszna is van.

A következő fejezetekben elsősorban azt elemezzük, hogy milyen elvi eszközökkel rendelkezünk az erdőgazdálkodás terén, és ezeknek mekkora jelentőségük lehet a széndioxid-emisszió elleni harcban.

  

9. Mit tehet az erdőgazdálkodás?

 Annak érdekében, hogy megakadályozzuk a levegő üvegház-gáz tartalmának növekedését, ill. csökkentsük azt, sokféle erdőgazdálkodási módszer alkalmazható, amelyeket két csoportba érdemes sorolni (3. táblázat). Az alábbiakban e két csoportba sorolt módszerek közül csak a jelentősebbeket elemezzük.

 

3. táblázat. A földi szénkörforgalom befolyásolására felhasználható erdőgazdálkodási módszerek és azok relatív (az egyes cellákbe beírt csillagok számával jelzett) jelentősége.

Módszer-csoport

Módszer

Relatív jelentőség

Globálisan

Magyarországon

A meglévő szénraktárak megőrzése

Az erdők területének megőrzése

*****

*

A faállományok szén-denzitásának megőrzése (túlgyérítés megakadályozása stb.)

***

*

Az erdőtalaj széntartalmának megőrzése

***

**

A fatermékekben tárolt szén megőrzése

*

*

A szénraktárak

növelése

A faanyag-termelés célját szolgáló erdőterület növelése

***

*****

Fosszilis tüzelőanyag kiváltását célzó bioenergetikai ültetvények létesítése

*

**

A meglévő faállományok széntartalmának növelése

*

**

Az erdőgazdálkodás hatékonyságának növelése

**

*

A fatermékekben tárolt szén mennyiségének növelése

*

*

 

 

10. Őrzés és védelem: van mit!

Ahogyan azt korábban említettük (8. ábra), az erdőkben az idők során jelentős mennyiségű szén halmozódott fel. Ez a szén mindaddig kötött formában tárolódik, amíg valamilyen katasztrófa el nem pusztítja a növényzetet. Amennyiben az erdő egészét vagy annak elemeit elpusztítjuk, hirtelen felszabadul a lekötött szén, a további lekötés pedig lehetetlenné válik. Ezt többféle módszerrel kerülhetjük el.


Az erdők területének megőrzése 

Ezt a módszert elsősorban azokban a korábban felsorolt országokban kellene alkalmazni, ahol jelentős mértékű erdőpusztulás történik: az Amazonas-medencében, Dél-Amerika más helyein, Afrika, Ázsia és Óceánia fejlődő térségeiben, valamint Oroszországban és Kanadában. Nagyon tág határok között mozognak az eddigi tapasztalatok arra nézve, hogy mennyi szén emisszióját lehet elkerülni erdők letermelésének megakadályozásával (4-252 tC/ha, IPCC 2000). Emellett egy erdő megvédése a kipusztítástól nem feltétlenül teremti meg a feltételét annak, hogy csökkenjen a szén-emisszió. Előfordulhat ugyanis, hogy egy erdőt megvédünk a putszítástól, akkor az erdőirtásra nem ott, hanem egy másik erdőben kerül sor. Az is megtörténhet, hogy egy ideig sikerül az erdőt megvédeni, de egy-két évtized múlva már nem, s akkor a védekezésre fordított energia is kárbavész. Körültekintő tervezésre, a megvédhető szénmennyiség pontos meghatározására, és folyamatos monitorozásra van szükség ahhoz, hogy ezeket a problémákat el lehessen kerülni.

A trópusi erdővédelmi programok eddig egyébként kevés sikerrel jártak, kivéve talán Indiát, ahol az erdőterület stabilizálódott. (Ez azonban nem azt jelenti, hogy az eredeti (ős)erdők területe nem csökken, csak azt, hogy a letermelt területekkel azonos nagyságú a telepítés és a felújítás. Amennyiben az eredetinél kisebb széntartalommal újul fel egy erdő, akkor a terület nettó szénkibocsátónak tekinthető.) Az elmúlt években Brazíliában csökkent ugyan az erdőirtás üteme; de pl. Peru amazóniai erdeiben jelentősen emelkedett (FAO, 2015).  Ezért fontos globális kezdeményezés az ún. REDD+ mechanizmus létrehívása, mely a Párizsi Egyezménynek is a része. E mechanizmus keretén belül a sok (főleg trópusi) erdővel rendelkező fejlődő ország megfelelő feltételek teljesítése esetén pénzügyi támogatást kaphat gazdasága fejlesztéséhez abban az esetben, ha bizonyítható módon csökkenteni tudja az országon belüli erdőirtás mértékét (részletesebben l. a redd.unfccc.int weblapon).

Magyarországon – szerencsére – a fentiekhez hasonló problémák csak kis méretekben vetődhetnek fel. Az erdőtörvény eleve gátat szab az erdőirtásnak. Erdőirtás legfeljebb elvétve fordulhat elő, és elsősorban azok az erdők, erdőfoltok vagy fasorok kerülhetnek veszélybe, amelyek magántulajdonba kerültek, s amelyeket tulajdonosuk a törvényeket nem tisztelve felújítás nélkül letermel.

 

A faállományok szénkészlet-sűrűségének megőrzése 

Őserdőkben az erdőborítás – legalábbis nagyobb területeken – kisebb ingadozásokkal állandónak vehető, és a területegységre jutó biomassza állandóan magas. Ebből adódóan az őserdők biomasszájában folyamatosan nagy mennyiségű szén van lekötve. Ha az ilyen őserdőket kiirtjuk, a biomasszában tárolt szén legnagyobb része azonnal, a fatermékekké alakított fa szénmennyisége hosszabb idő múlva visszakerül a levegőbe. Az őserdő helyén létrehozott gazdasági erdő vagy faültetvény átlagos biomasszája, vagyis széntartalma a rendszeres fakitermelések miatt általában jóval kevesebb, mint az őserdőké (10. ábra). Egy tanulmány (Cannell, 1995) szerint hosszú távon akkor volna csak ugyanakkora az őserdő, ill. a gazdasági erdő széntartalma, ha átlagosan 420 év volna a fatermékek átlagos életkora – de ez még a hosszabb élettartamú fatermékek, mint a bútorok, épületfák stb. esetében is ritka, nemhogy az olyan rövid élettartamú, faalapú termékeknél, mint az újságpapír. Ezért a gazdasági erdő szénkörforgalmi szempontból rossz alternatívája az őserdőnek.

 

10. ábra. Egy őserdő (a modellezés első 100 évében) és egy azt leváltó (tarvágásos üzemmódban kezelt) gazdasági erdő szénkörforgalma. Az ábra az őserdőnek csak a biomasszáját mutatja; és jól szemlélteti, hogy a gazdasági erdőben átlagban lekötött szén mennyisége jóval alatta maradhat az őserdőének meg akkor is, hogy ha erdei szénkészletnek vesszük az erdőből eltávolított fából készített fatermékek szénkészletét.

 

A gazdasági erdők fakészletének célirányos kezelésével azonban növelhetők volnának az erdők szénkészletei. Megfelelő fafajmegválasztással, a természetközeli erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásával, kíméletes erdei technológiákkal az állományok élőfakészlete, ill. biomasszája növelhető. Ha csak néhány százalékkal lehetne ilyen módszerekkel növelni a lekötött szén mennyiségét minden erdőrészletben, akkor az összes erdőterületen összességében sok többletszenet lehetne kötésben tartani. (A mai magyar erdővagyont figyelembe véve 1% szénkészlet-sűrűség növelés 1.1 millió tonna szén lekötését eredményezné, ami mintegy 15,500 ha erdő telepítésével volna megköthető.)

 

Az erdőtalajban nagyon sok szén van!

A földi szénkörforgalom elemzése megmutatta, hogy az erdők talajának széntartalma általában igen nagy, a faállomány szénkészleténél sokkal nagyobb is lehet. Magyarországi átlagadatokat tekintve (Führer, 1995) a talajban hektáronként átlagosan mintegy 155 t C van; a faállományokban tárolt szénkészlet nagysága ugyanakkor csak 71 t/ha. Ez egyértelművé teszi, hogy milyen fontos a talaj széntartalmának megőrzése. (A talaj óvása természetesen azért is fontos, mert a humusz elvesztése eróziót, a talaj szerkezetének, tápanyagellátásának leromlását, tehát végső soron a fák életfeltételeinek és az erdőgazdálkodás lehetőségeinek a romlását jelenti.)

Nem eléggé óvatos gazdálkodással az erdőtalaj humusztartalmának jelentős részét hamar el lehet veszteni. Normál esetben – fedett, oxigénhiányos környezetben – átlagosan mintegy 50 évig marad a szerves anyag az erdőtalajban (Goudriaan, 1990). Szántóföld esetében azonban, ahol a lebomláshoz több oxigén áll rendelkezésre, már átlagosan 20 év szükséges a szerves anyag elbontásához (IPCC, 2006). Letermelt erdő után maradó, felszántott, de sikeresen be nem erdősített erdőterület esetén így nagyon gyors a talaj szénvesztése. Bizonyos szénvesztéssel akkor is kell számolni, ha az erdősítés sikeres: néhány évig ugyanis ebben az esetben is fedetlen a talaj, s ezalatt a megváltozott hő- és vízviszonyok kedveznek a lebontásnak. Tarvágás esetén lejtős területeken pedig a csapadék mindenkori intenzitásának függvényében kisebb-nagyobb erózióval – a széntartalmú humusz elszállításával, felszínre kerülésével, s így gyors oxidációjával – mindenképpen számolni kell.

A talaj minél kisebb bolygatásával, a folyamatos fedettség biztosításával a veszteségek minimalizálhatók. Külön érdemes azonban talán azt hangsúlyozni, hogy az alföldi homokos területeken a nyárak, fenyők, akácosok felújításánál alkalmazott tuskóletolásos talajelőkészítési technológia, amelynél a talaj felső, humuszban leggazdagabb rétegét is egy vonalba tolják össze, közvetlen és azonnali szénvesztéshez vezet, emellett pedig az erdőgazdálkodás célját szolgáló talaj humuszban való elszegényedését is okozza. Ez a technológia ezért – amennyiben erre bármilyen kis esély, vagy alternatív technológia is adódik – mellőzendő.

 

11. A szénlekötés alapszabálya: csak a sok kicsi megy sokra

Az erdők nettó fotoszintézisük révén képesek szenet felhalmozni. Ezt a folyamatot felhasználva a fotoszintézis, továbbá az erdőterület-növelés sebességének megfelelő ütemben lehetséges a szén megkötése.

Természetesen a világ valamennyi táján már korábban is telepítettek erdőket, méghozzá sok helyen nagy méretekben. Ezek közül kiemelhető Kína, Új-Zéland, India, sőt Magyarország is, esetünkben elsősorban az ország területéhez viszonyított arányt tekintve. Kifejezetten a szén megkötése azonban viszonylag újkeletű elsődleges célja egyes erdősítéseknek. Mindeneklőtt kormányok, valamint multinacionális vagy egyéb mega-vállalatok kezdeményeznek és támogatnak ilyen programokat. Emellett természetesen továbbra is fontos mindenféle erdőtelepítés, hiszen az új erdőkben a telepítés céljától függetlenül megkötődik a szén.

A FAO a trópusokon 8.3 millió ha/év erdősítést is lehetőnek tart. Kínát, a valamikori Szovjetúnió területét, a trópusi Ázsiát, továbbá a mérsékelt égövet és a boreális zónát is ideszámítva, 2050-ig mintegy 700 millió ha terület állna rendelkezésre erdősítésre.

Tény ugyanakkor, hogy az említett többszáz millió hektárnyi területen is több, mint fél évszázad kellene annyi szén megkötéséhez, mint amennyi 10-15 év alatt az emberiség szén-emissziója. A hasznok emellett általában csak hosszútávon jelentkeznek, a költségek viszont elsősorban az erdő létesítésével kapcsolatosak. Midezek miatt nehéz belátni az erdősítések létrehozásának előnyeit. Tekintetbe véve azonban az erdősítések alacsony költségeit, ill. hogy nagyobb térségek zöldebbé tételének a szénmegkötésen és a közvetlen gazdasági előnyökön túlmenően számtalan egyéb haszna is van (2. jegyzet), már sok országban végeznek a szénmegkötés érdekében erdőtelepítéseket.

 

2. jegyzet. Az erdőtelepítések főbb előnyei, hasznai, hátrányai és veszélyei a szénmegkötés szempontjából és azon túl.

 

Előnyök és hasznok:

Ø  relatíve egyszerű végrehajtani;

Ø  költséghatékonynak mondható (a szénkibocsátás csökkentését szolgáló módszerekhez képest olcsó);

Ø  hosszú távú hatású;

Ø  olyan területek használhatók e célra, és hasznosíthatók, amelyek más célra gazdaságosan nemigen használhatók;

Ø  az erdő a szén körforgásának ciklusába jól beleilleszkedik, nem “természetidegen”;

Ø  az erdősítés munkaalkalmakat teremt,

Ø  főleg a gazdaságilag elmaradottabb régiókban,

Ø  segítheti a családi gazdaságok megélhetését;

Ø  talaj- vagy vízvédelmi szerepe is lehet;

Ø  sok és sokféle élőlény számára biztosít élőhelyet, így növekedhet a jelenleg fátlan területek biodiverzitása;

Ø  az erdő tisztítja a levegőt (kiszűri a port és sokféle egyéb szilárd és légnemű légszennyező anyagot);

Ø  javítja a mikro- és mezoklímát;

Ø  faanyagot, ill. egyéb erdei termékeket adhat;

Ø  üdülésre, pihenésre, vadászatra teremt lehetőséget.

 

Hátrányok és veszélyek (nem megfelelő tervezés és kivitelezés esetén):

 

Ø  a terület biodiverzitását veszélyezteti,

Ø  gyorsan növő fafajokat részesíthetnek előnyben (ezek fajlagosan több szenet köthetnek meg, mint az őshonos fafajok);

Ø  tűz, károsítók, falopás stb. esetén a hosszú idő alatt megkötött szén hamar visszakerülhet a levegőbe;

Ø  hosszú távra meghatározhatja a beerdősített terület hasznosításának módját (nehéz megváltoztatni azt);

megváltoztathatja a felszín ún. albedóját, vagyis csökkentheti a felszínre érkező napenergiána a világűrbe történő visszaverődésének a mértékét, és így hozzájárulhat a további hőmérséklet-emelkedéshez.

A földhasznosításnak az erdőtelepítésen kívül egyébként számos olyan, kombinált formája is lehetséges, amelyben az erdő, vagy a fasorok, facsoportok valamilyen más, pl. mezőgazdasági hasznosítású területtel együtt fordulnak elő. Ilyen pl. az ún. agroerdészet sokféle formája: a köztes művelés, a legelőerdők stb. Külön kiemelendők a fasor-rendszerek is: a mező- és legelővédő erdősávok, az út-, vasút menti sávok, a hófogó erdősávok és hasonlók. Ezek létesítésének szintén sok egyéb előnye van, de már csak a szénmegkötés miatt is érdemes megfontolni létesítésüket.

A szén megkötésére hosszú távon tulajdonképpen nem egy-egy terület beerdősítésében, és ott hagyományos erdőgazdálkodás folytatásában vannak a legnagyobb lehetőségek. Ezzel a módszerrel ugyanis egyszeri alkalommal lehet néhány évtizedig, esetleg évszázadig valamennyi szenet megkötni. A kitermelt, felhasznált, majd elkorhadó faanyag révén a szén a hosszú – de nem végtelen hosszú – termesztési ciklus végén ismét visszakerül a levegőbe, s bár a ciklus újraerdősítéssel újraindítható, csak annyi szenet lehet újból megkötni, amennyi felszabadult.

Hosszú távon sokkal nagyobb lehetőség van a fosszilis tüzelőanyagok kiváltásában. Ekkor ugyanis a – többnyire rövid vágásfordulójú faültetvényekben – megkötött szén elégetésével nyerünk energiát, majd az égetés során kibocsátott szenet újra megkötjük, s így a Nap energiáját hasznosítjuk folyamatosan anélkül, hogy növelnénk a levegő szén-dioxid tartalmát. A szenet így – szemben a fosszilis tüzelőanyagokban tárolt szénnel – ciklusba zárjuk, ezzel pedig hosszú távon nagy mennyiségű fosszilis tüzelőanyag váltható ki, s így elmarad az ezekből származó szén-emisszió.

 

12. Hazai erdősítési programok szénkörforgalmának és gazdaságosságának modellezése

A szénlekötés hazánkban legkönnyebben alkalmazható, s várhatóan legeredményesebb formája a fátlan területek beerdősítése. Becslések szerint (ÁESZ, 1999) többszáz ezer ha mezőgazdasági területen válik, ill. vált a termelés gazdaságtalanná, s mivel e területek zöme erdősítésre alkalmas, ezért az ország komoly szénlekötési lehetőségekkel rendelkezik.

Arra vonatkozóan igen szélsőséges nézetek alakultak ki, hogy mekkora területen kellene hagyományos erdőtelepítést végezni, és mekkora terület volna alkalmas energetikai faültetvények létesítésére. Egyes vélemények szerint nem szabad ilyen ültetvényeket létrehozni, mások szerint viszont akár 560-630 ezer ha-on is létesíthetők volnának ilyen ültetvények (Halupa - Marosvölgyi, 1996).

Akár hagyományos értelemben vett erdőt, akár ültetvényt akarunk létrehozni, azt, hogy mennyi szenet lehet lekötni erdősítésekkel, modellezéssel lehet megbecsülni. Mindenekelőtt szükség van ehhez egy olyan modellre, amely valamennyi, a szénkörforgalomnak az erdőgazdálkodással kapcsolatos folyamatait (pl. fotoszintézis, holt szervesanyagok elbomlása stb.), továbbá lényegesebb széntárolóit (pl. biomassza, fatermékek, talaj stb.) képes megfelelő pontossággal leírni. Ilyen modell hazai viszonyokra is készült (l. a CASMOFOR modellt a http://www.scientia.hu/casmofor weblapon). Ahhoz, hogy a modellel számításokat is lehessen végezni, szükség van arra is, hogy megadjuk azokat az erdőtelepítési forgatókönyveket (idegen szóval szcenáriókat), amelyek kivitelezése szóba jöhet. E szcenáriók kidolgozása során kell meghatározni, hogy mekkora és milyen termőhelyű területet, mennyi idő alatt (milyen sebességgel), és milyen fafajokkal tervezünk beerdősíteni.

Megfelelő modellel elemezhető, hogy mely tényezők határozzák meg leginkább a szénmegkötés nagyságát. Így pl. vizsgálható, hogy mi történik, ha dupla, ill. háromszoros sebességgel erdősítünk (11. ábra). De a fanövekedés mértékének ismeretében az is vizsgálhatóvá válik, hogy mekkora terület évenkénti beerdősítésére volna szükség, ha a levegőbe juttatott adott szénmennyiséget, vagy akár az összes, az ember által a levegőbe juttatott szénmennyiséget erdősítéssel akarnánk lekötni. Végül megfelelő modell esetén, és a jelenlegi erdők adatainak ismeretében azt is meg lehet vizsgálni, hogy a már meglévő erdőknek milyen a szénegyensúlyuk.

 

11. ábra. Az erdősítés nagyságára és sebességére vonatkozó, a 2000. évben kidolgozott különböző szcenáriók. I.: 773 ezer ha , II. 400 ezer ha, III. 200 ezer ha beerdősítése. Mindegyik szcenárió azt feltételezte, hogy 2000. és 2050. között történnek a telepítések, csak a telepítés évenkénti ütemében tértek el egymástól.

 

A még 2000-ben elvégzett modellfuttatások eredményei azt mutatják, hogy az erdősítésekkel elérhető szénkötés valamennyi más, erdőgazdasági módszerrel elérhető eredményt nagyságrendekkel meghaladja (5. táblázat). A 773 ezer ha beerdősítése során elméletileg 50 év alatt maximum mintegy 50 millió tonna szén köthető le. (Szendrődi és tsai (1999a-b) megvizsgálták, hogy mi történne, ha nem végeznénk erdőtelepítést: ekkor 40 év alatt csak mintegy 796 ezer t-val nőne a jelenlegi erdők föld feletti biomasszájának széntartalma.)

 

5. táblázat. A megköthető szén mennyisége (millió tC) különböző erdősítési szcenáriók esetén Magyarországon. A szcenáriók mindegyike vagy gyorsan növő, vagy természetközeli (őshonos fafajokra alapozott) fafajokkal történhet. Az egyes szcenáriókra kapott eredményeket két viszonyítási alapszcenárióhoz viszonyítjuk: a terület erdősítésének elmaradása esetén a terület “mezőgazdasági terület maradna”, ill. “spontán beerdősülne”. Mindegyik szcenáriónál a megkötött összes szénben a földfeletti biomassza széntartalmán kívül benne van a föld alatti biomassza, a talaj, valamint a fatermékek faanyagának széntartalma is .

  

Szcenárió

Erdősítés nélkül a terület mezőgazdasági terület maradna

Erdősítés nélkül a terület spontán beerdősülne

gyorsan-növő

természet-közeli

gyorsan-növő

természet-közeli

fafajokkal történik az erdősítés

I

50.5

41.6

35.7

26.9

II

26.1

21.5

18.5

13.9

III

13.1

10.8

9.2

6.9

 

A kapott értékek további összehasonlítások megtételére is alkalmasak. Mindenekelőtt az egyes értékeket azzal érdemes szembeállítani, hogy mekkora az éves szénkibocsátás az országban (ideértve most az összes fontos üvegházhatású gáz szén-egyenértékre számolt kibocsátását). 1985-87 között évente átlagosan mintegy 110 millió t, 1990-ben 95, 2013-ban pedig mintegy 57 millió t CO2 egyenérték üvegház gáz került a levegőbe (l. a 12. ábrát), ami rendre 30, 26, ill. 16 millió t szénnek felel meg. Ez tehát annyit jelent, hogy egy több, mint 50 éves erdősítési program keretében a lehető legintenzívebb erdősítési ütem (évi 14 ezer ha) mellett is összesen jelenleg is csak annyi szenet lehetne megkötni, mint amennyit 3 év alatt kibocsát az ország; korábban a megkötés csak másfél évnyi kibocsátást tudott volna ellensúlyozni. Másképpen megfogalmazva: erdőtelepítésekkel idehaza az éves kibocsátásnak jelenleg kevesebb, mint 2%-át lehet megkötni. Ez megint másképp azt jelenti, hogy – az ötven év alatti átlagos szénmegkötési sebességgel számolva – mintegy évi félmillió ha beerdősítésére volna szükség ahhoz, hogy teljes mértékben erdőtelepítéssel tudjnánk ellensúlyozni a szén-dioxidnak a levegőbe történő kibocsátását. Mivel összesen van – jó esetben – 700 ezer ha-unk, ez nyilvánvalóan lehetetlen.

  

12. ábra. A hazai üvegház gáz leltár szerint kimutatott kibocsátások és elnyelések az elmúlt három évtizedben. (Forrás: az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye honlapján évente frissített leltár: http://unfccc.int/national_reports/annex_i_ghg_inventories/national_inventories_submissions/items/8812.php). Az erdőgazdálkodáson és az egyéb földhasználaton kívül, melyek nettó szénnyelők, minden más gazdasági ág kibocsátó.

 

A kibocsátás nagyságrendjét az is jól demonstrálja, ha az emittált szén mennyiségét a magyar erdőkben jelenleg tárolt szén mennyiségével vetjük össze. Az ország összes erdejében mintegy 365 millió tonna szén van lekötve. Ebben benne van a faállomány gyökerestül-levelestül (125 millió t, az Országos Erdőállomány Adattár alapján), és a talaj is (240 millió tonna; Führer, 1995). Ezt a hatalmas szénmennyiséget kb. 24 év alatt juttatjuk a levegőbe a fosszilis tüzelőanyagok égetésének mai sebességével. Mivel kb. 1.8 millió ha fával borított terület van az országban, ez azt is jelenti, hogy évente kb. 75 ezer ha erdő teljes szénkészletét – beleértve a talajban évezredek során felhalmozott szenet is – juttatjuk a levegőbe. (Csak a földfeletti és földalatti biomasszával számolva 120 ezer ha-t kapunk.)

Vajon nálunk jelentenek csak “rossz” megoldást az erdőtelepítések (esetleg az alacsony hatékonyság miatt), vagy a kibocsátott szénmennyiség túl nagy? Korábban elemzett szakirodalmi adatok (Cannell, 1995) alapján megállapítható, hogy az erdők által megkötött szén mennyiségének aránya a kibocsátotthoz képest a világon Új-Zélandban a legjobb: 44%. (Itt is tehát csak a kibocsátott szénnek kevesebb, mint fele kötődik le.) Ebben a távoli országban a viszonylag gyér népesség mellett igen nagy területeken végeztek és végeznek erdősítéseket, ráadásul gyorsan növő fenyőfajokkal, ezért sikerült elérni ezt az igen magas arányt. Indiában ez az arány szintén elég magas, 36%, de nem a kis területű erdősítések miatt (e fejlődő országban az erdőterület csökkenése megállt, sőt nagy területeken létesítenek ültetvényeket), hanem amiatt, mert az egy főre vetített szénemisszió igen alacsony. Fejlett országokban, mint Nagy-Britannia vagy Németország, az említett arány – a magas egy főre jutó emisszió miatt – 1.5-2% körül mozog. Ezek alapján megállapítható, hogy nem az erdősítésben rejlenek kis lehetőségek – sem nálunk, sem máshol -, hanem a kibocsátás igen magas, legalábbis az iparilag fejlett országokban. Egyetlen ágazattól, jelen esetben az erdőgazdaságtól, pedig nem várható el, hogy megoldást találjon valamennyi más ágazat “bűneire”.

Az erdőkben lekötött összes szénmennyiség értéke mellett a lekötés időbeli alakulása is tanulságos (13. ábra). Ha rögtön a program eleján nagy energiákkal kezdenénk erdősítésbe, a lekötés akkor is csak kb. 10 év után válna intenzívvé. Másképpen megfogalmazva a beruházásoknak csak jelentős időkéséssel lenne meg a haszna. Természetesen hasonló igaz más, a szénkörforgalom szabályozására alkalmazandó módszerre is, legfeljebb az időkésés hossza tér el az erdősítésekétől. Ez arra int minket, hogy mielőbb kezdjünk valamilyen program megvalósításába, mert a legkorábbi kezdés esetén is már nagy késésben lehetünk.

 

13. ábra. Az erdő-talaj-fatermékek-rendszerben megkötött szén mennyisége különböző (a 11. ábrán bemutatott) erdősítési szcenáriók esetén, feltételezve, hogy gyorsan növő fafajokat ültetünk. (A modell-futtatások a 2000-es évben történtek.)

 

Az erdőtelepítésekkel szemben felhozható érvként, hogy csak egy ideig jelentenek szénlekötést, érdemes tehát azt is elemezni, hogy hosszabb időszak távlatában hogyan viselkedik a rendszer: folyamatos-e a szénakkumuláció, vagy egy idő után megszűnik? Erre a választ könnyedén le lehet olvasni a 13. ábráról: az egész rendszer szénakkumulációja még 2100-ban sem telítődött, és nem alakult ki a telepített erdők szénegyensúlya. A beerdősített, ill. az erdő nélküli terület átlagos széntartalma közti különbségből adódó nyereség azonban mindenképpen hosszú távon jelentkezik. Fontosabb ennél az a rövidebb távú hatás, hogy a szénelnyelés miatt időben későbbre tolódik az üvegház-gázok hatásának jelentkezése, vagyis időt nyerünk a kibocsátás csökkentésére, új, kevesebb szénkibocsátással járó technológiák kifejlesztésére.

Mint említettük, azt is vizsgálhatjuk, hogy milyen kihatása van annak, ha gyorsannövő fafajokat, ill. ha őshonos, de valamivel lassabban növő fafajokat ültetünk. Ha az akác helyett tölgyet telepítünk, akkor a megkötött szénmennyiség a szcenáriótól és az időtávtól függően mintegy 9-25%-kal csökken. Ez nem túl nagy csökkenés, ha azt is figyelembe vesszük, hogy mennyivel nagyobb a tölgyesek ökonómiai és biológiai értéke, mint pl. az akácé.

A szénmegkötés erdőtelepítésekkel történő megvalósításának költségei hazánkban a teljes talaj-erdő-fatermék-rendszerben megkötött szénre vonatkozóan minden szcenárió esetén kb. 1-6€/tC körül mozognak. Ebben a telepítési költségeken kívül már benne vannak az erdősítések gondozásával kapcsolatos későbbi – ápolási, pótlási, tisztítási stb. munkák – költségei, de a később a fakitermelésekből adódó hozamok is. A trópusokon becsült 8 $/tC, ill. az OECD országokban (az USA nélkül) becsült 28 $/tC (!) költségekhez képest (U.S. Studies, 1995) ez nem mondható magasnak. Ugyancsak nem magasak a költségek, ha a szénkibocsátás csökkentése érdekében végzett beruházások költségeivel hasonlítjuk őket össze, vagy ha figyelembe vesszük azokat a becsléseket, amelyek a szénkibocsátás akadályozása érdekében bevezetésre javasolt, néhány százalékos szénkibocsátás-csökkentés eléréséhez szükséges szénadókra (akár 25 $/tC02, Nordhaus, 2013) vonatkoznak. Ugyanakkor az emisszió-kereskedelemben 1 t lekötött CO2-ért akár 20 €-t is kaphatunk, legalábbis hosszabb távon (ez az érték 5 és 36 € között mozgott az elmúlt évtizedben, hasonlóan a tőzsdei részvényeknél megszokott nagy változatosság mellett; Nordhaus, 2013).

Összefoglalva megállapítható tehát, hogy az erdősítéssel bár jelentős mennyiségű szén köthető le; a szénlekötés sebessége intenzív erdősítés mellett is lassú az első jó néhány évben; az erdősítések szénlekötése egy idő után egy egyensúlyi érték körül stabilizálódik, hacsak nem folytatjuk az erdőtelepítést; a erdősítések olcsók, költséghatékonyak; végül az erdősítéseknek a szén lekötésén kívül számos egyéb előnyük és hasznuk van.

Érdemes végül azonban összevetni az erdőtelepítésekkel és egyéb erdészeti módszerekkel leköthető szén mennyiségét abban a kontextusban is elemezni, hogy mekkora kibocsátás-csökkentésre lesz szükség az előttünk álló évszázadban. A szükséges csökkentés mértékét az határozza meg, hogy a levegő, a növényzet és az óceán mennyi szenet tud felvenni ahhoz, hogy a globális melegedés mértéke nem lépje túl pl. a 2 °C-ot (a fent említett Párizsi Egyezmény is maximum ekkora hőmérséklet emelkedést tűzött ki célul). Ez a felvevő-képesség nem nagy (14. ábra); még úgy is, hogy jóval nagyobb, mint a vegetáció felvevő képessége. Ezért az összes kibocsátást a számítások szerint 2100-ig teljesen 0-ra (!!!) kell csökkenteni (IPCC, 2013 alapján: Somogyi, 2016b). Ehhez az erdők szükségesek, de távolról sem elégségesek.

 

 14. ábra. A 2000. óta becsült (historikus) kibocsátások halmozott értéke; e kibocsátások nagysága változatlan kibocsátás (“business as usual”) mellett; 4 másik, az IPCC (2013) által vizsgált kumutalatív kibocsátási szcenárió; az atmoszféra képessége a kumulatív kibocsátások elnyelésére ahhoz, hogy a globális hőmérséklet emelkedése ne lépje túl a 2 °C-ot; és a felmelegedést ekkora szinten limitáló egyik lehetséges kibocsátás-csökkentési szcenárió.

 

13. Ne csak a faültetéssel törődj!

A fentiekben összefoglalt, a szénkörforgalom befolyásolására alkalmas erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásához a szakmai feltételek rendelkezésünkre állnak. A tényleges megvalósításukhoz azonban olyan politikai akarat is szükséges, amely azon a belátáson alapul, hogy okozói vagyunk a kedvezőtlen irányú környezeti változásoknak, és felelősek vagyunk a környezet állapotáért. A politikai akarat az erdőgazdálkodási szektoron belül részben tulajdonképpen megvan, hiszen az erdészeti politikának szinte állandó célja az erdőterület növelése, – igaz, alapvetően nem szénmegkötési célzattal.

Azon szintén még sokat kell dolgozni, hogy más szektorok szénkibocsátói is belássák: a jelenlegi helyzet és trend tarthatatlan. Minden, szén-dioxid kibocsátással járó folyamatnál törekedni kell a kibocsátás minimalizálására, és minden lehetséges módszert alkalmazni kell a szénkörforgalom egyensúlyba juttatására.

Egy erdősítési program mindazonáltal többnyire nemcsak egy ország egy szektorának erőfeszítését igényli, hanem több résztvevő együttműködésével valósítható meg. Mivel nálunk viszonylag olcsón lehet erdősíteni az iparilag fejlett országokhoz képest, előfordulhat, hogy ezek az országok hazai programokat is támogatni fognak. Bár ez a fajta együttműködés most még inkább csak elméleti lehetőség, a kyotói és a párizsi folyamat eredményeként – az ún. emisszió-kereskedelem kialakulásával – konkrét gyakorlati eredményekkel is kecsegtet, de csak a jövőben, mert egyelőre nincs megfelelő akarat.

A földi környezetnek az erdők mindenképpen meghatározói, és fontos szerepet tölthetnek be a klímaváltozás kezelésében is. De az erdőkre mint erdőkre kell tekinteni - az erdők fontos, de nem kizárólagos részei a fák. Ezért, továbbá az Erdő nélkül? c. könyv különböző fejezeteiben leírtak miatt egyáltalán nem mindegy, hogy egy sikeres erdőtelepítéssel létrehozott erdővel hogyan bánunk. Hasonló vonatkozik a már meglévő erdőkre is.

Ne feledjük: az erdő jóval több, mint egy faállomány – ezért úgy is kell bánni vele.

 

Az Erdő nélkül? c. könyv többi fejezete ezt a témát részletesebben taglalja.

 

Hivatkozott irodalom

ÁESZ, 1999. Az EU 2080/92. rendeletének megfelelő hazai erdőtelepítési program bevezetésének hatásvizsgálata. Budapest, kézirat.

FAO, 2015. Global Forest Resources Assessment 2015: How are forests changing? URL: http://www.fao.org/forest-resources-assessment/en/

Cannell, M. 1995. Forests and the global carbon cycle in the past, present and future. Research Report No. 2, European Forest Institute, Joensuu.

Forest Europe, 2015: State of Europe’s Forests 2015. http://www.foresteurope.org/docs/fullsoef2015.pdf

Global Carbon Project, 2014. URL: http://www.globalcarbonproject.org/

Halupa, L., Marosvölgyi, B. 1996. Biomassza energetikai kísérletek eddigi eredményeinek összevető elemzése. ERTI kutatási jelentés, Budapest.

IPCC. 2000. Land Use, Land-use Change, and Forestry. Watson, R.T., Noble, I.R., Bolin, B., Ravindranath, N.H., Verardo, D.J., Dokken, D.J., eds. A Special Report of the IPCC. Cambridege University Press.

IPCC, 2006.  2006 IPCC Guidelines for National Greenhouse Gas Inventories, Prepared by the National Greenhouse Gas Inventories Programme, Eggleston H.S., Buendia L., Miwa K., Ngara T. and Tanabe K. (eds). Published: IGES, Japan. URL: http://www.ipcc-nggip.iges.or.jp/public/2006gl/index.html

IPCC, 2007. Contribution of Working Group I to the Fourth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change. Solomon, S., D. Qin, M. Manning, Z. Chen, M. Marquis, K.B. Averyt, M. Tignor and H.L. Miller (eds.). Cambridge University Press, Cambridge, United Kingdom and New York, NY, USA, 996 pp. URL: http://www.ipcc.ch/publications_and_data/publications_ipcc_fourth_assessment_report_wg1_report_the_physical_science_basis.htm

IPCC, 2013. Fifth Assessment Report (AR5). URL: https://www.ipcc.ch/report/ar5/

Kuusela, K. 1994. Forest resources in Europe 1950-1990. European Forest Institute Research Report No. 1. Cambridge University Press, Cambridge, UK.

Nordhaus, W. 2013. The Climate Casino. Yale University Press, p. 378.

Somogyi, Z. 1998a. Gyorsuló fanövekedési trendek Európában I. Erdészeti Lapok CXXXIII.1:6-7.

Somogyi, Z. 1998b. Gyorsuló fanövekedési trendek Európában II. Erdészeti Lapok CXXXIII.2:37-38.

Somogyi, Z. 1998c. Gyorsuló fanövekedési trendek Európában III. Erdészeti Lapok CXXXIII.3:65-66.

Somogyi, Z. 1998d. A bolygatás jelensége, szerepe az erdei ökoszisztémákban és erdőművelési jelentősége. Erdészeti Kutatások 88:165-194.

 Somogyi, Z., Zamolodchikov, D. 2007. Forest Resources and their contribution to global carbon cycles. In: MCPFE, UNECE, FAO (2007): State of Europe's Forests 2007 - the MCPFE report on sustainable forest management in Europe, Köhl, M., Rametsteiner, E. (eds.), Ministerial Conference on the Protection of Forests in Europe, Liaison Unit Warsaw, Warsaw, 3-17 p. URL: http://www.foresteurope.org/documentos/state_of_europes_forests_2007.pdf

Somogyi, Z. 2008. Recent trends of tree growth in relation to climate change in Hungary. Acta Silvatica & Lignaria Hungarica, Vol. 4:17-27. URL:

http://aslh.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/fmk/acta_silvatica/cikkek/Vol04-2008/02_somogyi_p.pdf

Somogyi, Z. 2016a. Projected effects of climate change on the carbon stocks of European beech (Fagus silvatica L.) forests in Zala County, Hungary. In press.

Somogyi, Z. 2016b. A framework for quantifying environmental sustainability. Ecological Indicators 61, November. DOI: 10.1016/j.ecolind.2015.09.034.

Spiecker, H., Mielikäinen, K., Köhl, M., Skovsgaard, J. P. (ed.) 1996. Growth trends in European forests. European Forest Institute Research Report No. 5. Springer.